Hogyan üldözi a normalitást a „gender lobby”

2. Rész

Keresztényüldöző, diktatórikus homoszexualisták, balliberálisok

Bárkit, aki szót mer emelni nyilvánosan a hazugságaik ellen gyilkos dühvel és erővel támadnak. Minden erővel igyekeznek letiporni a szólásszabadságot, a vallásszabadságot és a demokráciát.

David Welch, Steve Riggle lelkipásztorok és társaik esete, 2014.

Az egyik emlékezetes eset, hogy több lelkésztől az amerikai Houstonban hivatalosan bekérte a prédikációit a polgármester, hogy ellenőrizzék, nem sérti-e a homoszexuálisokat.

Ugyanis 2014-ben a texas-i Houston városában egy Demokrata párti, balliberális leszbikus nő és homoszexualista politikai aktivista volt a polgármester, bizonyos Annise Parker. Az ő regnálása alatt született helyi rendelet arról, hogy a magukat nőnek valló, perverz transszexuális férfiak is bejárhatnak a női vécékbe. Ez ellen a helyi állampolgárok egy csoportja jogi akciót kezdett a jogszabály eltörlése érdekében (‘repeal’) – ennek egyik lehetőségeként helyi népszavazást is kezdeményezve –, majd ennek (erősen vitatható törvényességű) visszautasítása után egy másik fajtát (‘lawsuit’) indított: bíróság elé citálták a jogszabályt (Woodfill vs Parker per), mondván, hogy ez számukra komoly és igazságtalan érdeksérelmet okoz. Ezek után a balliberális polgármester és tancsadói jogtalan politikai ellencsapása volt az, hogy a város öt lelkészétől hivatalosan bekérték a prédikációik szövegét, hogy lássák, nem tartalmaznak-e a homoszexuálisokkal, a polgármester asszonnyal vagy a város vezetésével szemben valamilyen negatív állításokat. Pontosabban a pogármester által megbízott jogászok tették ezt a ‘subpoena’ nevű amerikai jogi eszközzel (vissza)élve – a lelkészeknek nem volt közvetlenül közük az előbbi tiltakozó jogi akcióhoz, de a készülő per „körülményeinek felderítésére” kérték be hivatalosan a prédikációk szövegét. Annise Parker, a ballib leszbikus polgármester maga azt írta egy Twitter üzenetében, hogy „ha politikai célra használják a lelkészek a szószéket, akkor a prédikációik jogos célpontot jelentenek – meg kell vizsgálni, hogy mi közük volt ehhez a kezdeményezéshez”.

A vallásszabadságot védő jogászi egyesület, a Szövetség a Szabadság Védelméért (ADF: Alliance Defending Freedom) fellépett a hatalom által zaklatott lelkészek védelmében. Az ADF egyik munkatársa, Erik Stanley szerint „a városi tanács (önkormányzat) tagjai a közösség által alkalmazott helyi tisztviselők, nem pedig Nagy Testvér jellegű zsarnokok, akik nem tűrnek ellentmondást vagy vitát”. Egy másik tagja, Christiana Holcomb szerint „a politikai és szociális ügyek kommentálása nem bűncselekmény, védelmezi az Első Alkotmánykiegészítés”. (Utóbbi az amerikai alkotmánynak a szólásszabadságot védő része.) Az ADF részéről hivatalos kérelemmel fordultak a bírósághoz, hogy rendelje el a prédikációk bekérésének (subpoena) érvénytelenítését, mert az fölösleges és zaklató megterhelés a lelkipásztorok számára, amely az ügy szempontjából irreleváns és ugyanakkor veszélyezteti a szólásszabadságot. Utóbbit azért, mert a helyi polgárok ebből „megtanulhatják”, hogy ha a város vezetésének nem tetsző népszavazást vagy pert kezdeményeznek, akkor megalázó jogi vizsgálatokat indítanak ellenük bosszúból, ezzel elvéve a kedvüket alkotmányos politikai jogaik gyakorlásától.

A helyi Grace Community Church (Kegyelem Közösségi Egyház) lelkipásztora, Steve Riggle szerint „ez egy próbálkozás arra, hogy elrémissze a lelkipásztorokat attól, hogy aktuális, hétköznapi kulturális ügyekről beszéljenek – a polgármester el akar némítani minket, ő egy erőszakos zsarnok.”

Az öt lelkész közül egy másik, David Welch tiszteletes pedig ezt nyilatkozta: „Nem félünk ettől a zsarnoktól, nem tudott minket megfélemlíteni. Nem adjuk fel a szólásszabadsághoz való, az Első Alkotmánykiegészítésben szereplő jogunkat. Ez teljes egészében egy hatalmi visszaélés.”

Az ügy az USA-ban országszerte felhánorodást keltett. A polgármester asszonynak több ezren küldtek postán Bibliát, hogy akkor legyen szíves, nézze át ezt is, nincs-e benne valami negatív a homoszexuálisok és tetteik ellen… A politikai vihar hatására jobbnak látta meghátrálni, és visszavonatta a jogi intézkedést (subpoena) a prédikációk bekérésére. Később tartottak egy népszavazást is Houstonban a perverz férfiakat női vécékbe engedő rendeletéről, amit 61:39 arányban leszavazott a lakosság. A következő ciklusban már nem ő lett a polgármester.

Források:

Hasonló történt Georgia államban egy prédikátorral, akit kirúgtak a köztisztviselői állásából, mivel nem volt hajlandó a prédikációi szövegét hivatalos vizsgálatra benyújtani.

Az Egyesült Királyságban pedig letartóztattak és rövid időre bezártak egy prédikátort Skóciában, mivel Bibliát adott egy homoszexuális serdülő kezébe.

Mindez csak néhány példa említése igen sok közül csak a 2013-17-es időszakból. Összesen csak 2017-ig több tucat olyan esetre lehet példát találni világszerte, ahol (baloldali vagy ballib) homoszexualisták üldöztek keresztényeket, vagy velük valamiképpen szembeszegülni merő embereket. Közülük most a Cliff Richard brit rockzenész elleni és George Pell ausztrál érsek elleni rágalmazások ügyei kerülnek részletesebb bemutatásra.

Cliff Richard esete, 2014.

Figyelemre méltó a Cliff Richard elleni rágalmazás ügye, ahol négy férfi ellen nem emeltek vádat rágalmazásért, bár ők nem tudták bizonyítani azt az állításukat, hogy őket bármikor szexuálisan zaklatta volna. Viszont miután a BBC ország-világnak tudósított a 2014-ben nála tartott – amúgy sem kellően megalapozott – házkutatásról, beperelte a brit rendőrséget (South Yorkshire Police) és a BBC-t. Előbbit a bíróság 400 ezer font (mintegy 150 millió forint) kártérítés megfizetésére kötelezte, utóbbit 210 ezer font (mintegy 80 millió forint) megfizetésére. Ezen felül a perköltségek a BBC-nek közel 2 millió font (mintegy 700 millió forint) plusz kiadást jelentettek. Összesen tehát közel 1 milliárd forintot kellett kifizetniük a brit adófizetőknek ezért a lejáratási kísérletért, amely a valaha élt egyik legnépszerűbb nyíltan keresztény rocksztár ellen irányult, nagy valószínűséggel homoszexualisták részéről. Bár ilyen rendkívül nagy volt az okozott anyagi kár (az erkölcsiről nem is beszélve), sem a rendőrség felől a BBC számára információt szivárogtatók személyére nem derült fény, sem a rágalmazók ellen nem indult semmilyen jogi eljárás. Senkinek nem volt ilyenhez mersze, úgy látszik. Nehogy már az kerüljön az adófizetők képernyőjére, hogy „szervezetten rágalmazó homoszexuális férfiakat letartóztatott a rendőrség”. Ezzel szemben az nagyon is a brit családok eszébe vésendő, hogy „a keresztények képmutató gazemberek és a homoszexuálisok az áldozataik, amint láthatjuk”.

Egyébként az adhatta a rágalmazóknak az ötletet, hogy Cliff Richard, bár többször is volt szerelmes, nem házasodott meg, de még élettársa sem volt, sem pedig „nőügyei”. Mert nem akart házasság előtt lefeküdni nőkkel, sem pedig olyannal összeházasodni, akinél nem volt egészen biztos abban, hogy „ez egy életre szólna”. A házasság komoly akadályának látta azt a „zaklatott életmódot”, amit egy világszerte utazgató rocksztáré jelent. Háromszor volt komolyan szerelmes (egyszer Olivia Newton-John népszerű popénekesnőbe is), de ezek aztán valahogy nem jöttek össze. Ezért többször gyanúsítgatták pletykaszinten azzal, hogy „biztos homokos”, mert „nincsenek női”, és emiatt életében legalább ötször nyilvános interjúban jelentette ki, hogy nem az.

Volt lerombolni való hírnév és megbecsültség bőven, amikor 2014-ben, 74 éves korában megtámadták, mert ő a világ egyik legelső, széles körben népszerű rockzenei előadójaként tűnt föl, még az ’50-es évek végén (még a Beatles előtt), és évtizedekig, egészen a ’90-es évekig széles körben kedvelt maradt. Úgyhogy „az ország hírnevét öregbítő” más népszerű hírességekhez hasonlóan ő is lovagi címet kapott végül a brit királynőtől, 1995-ben. (Hozzá hasonlóan például Bob Geldof, a „We are the world” segélykoncert megszervezője kapta meg ezt egy évtizeddel korábban.)

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Cliff_Richard

George Pell ausztrál bíboros, akit ártatlanul ítéltek el és börtönöztek be (2013-2020.)

Miután 2015-ben az USA Legfelsőbb Bírósága ‘házasságnak’ nyilvánította a homoszexuális kapcsolatot, Ausztráliában is fölerősödött a balliberális ellenzék politikai törekvése ennek a kikényszerítésére.

2015-ben a jobboldali Tony Abbott miniszterelnök még visszautasította a homoszexuális „házasságot”, de őt ezek után belső politikai puccsal megbuktatták egyesek a saját pártja köreiből. Az utódja, Malcolm Turnbull pedig hozzájárult ehhez 2017-ben. Ilyen kényes politikai műveletek közepette nagyon is fontos volt, hogy a katolikus egyház ne ellenezze őket hangosan (pláne, mivel az ausztrálok közel fele legalábbis formálisan katolikus), hanem inkább megfélemlített „béna kacsa” legyen. Ha pedig valaki a katolikusok közül mégis ki merné nyitni a száját bárhol a „melegházasság” ellen, akkor vissza lehessen neki vágni és el lehessen némítani azzal, hogy „de pedofilok a katolikus papok, akkor tehát te inkább meg se szólalj”.

2016-ban kapóra jött egy (évtizedekkel korábban) valóban pedofil pap ekkor napvilágra bukkant ügye (a Ridsdale-ügy), hogy valóságos propaganda-hadjáratot folytathassanak általa a homoszexuális házasságot ellenző katolikus egyház ellen. Erre kellhetett a politikailag legaktívabb bíborosnak – George Pell melbourne-i érseknek – ezzel az üggyel kapcsolatban (is) „pedofilként” vagy „a pedofília támogatójaként” való befeketítése és meghurcolása és egyben az egész katolikus közvélemény sarokba szorítása és terrorizálása mindezzel – hasonlóan ahhoz, ahogyan a Mindszenty-pert használták a kommunisták Magyarországon.

A katolikus egyház mindig is elítélte az abortuszt és a homoszexuális aktust mint súlyos bűnöket – ezzel élesen szembe került azokkal a baloldali és balliberális politikai erőkkel, amelyek az utóbbi évszázadban valósággal politikai bálványukká tették e két „értéket”. Főként a 20. század hatvanas évei óta jellemző ezen politikai erőkre  a „permanens szexuális forradalom” támogatása is (az előbbiekkel összefüggve), „kerül, amibe kerül” a társadalomnak, az embereknek. Még a pedofíliát is megpróbálta egy részük bevinni a „mainstream” elfogadott céljai és értékei közé, de ez akkor (még) lepattant a többségükről. Ez már túl sok volt az akkori átlag baloldali politikusnak, és talán még inkább a feministáknak, akik közül sokan éppen azért válhattak azzá, mert ilyennek voltak valamikor az áldozatai. A partnerváltogatás, a szado-mazo, a pornó, a homoszexualitás, azok „még belefértek” a baloldal zömének is erkölcsileg elfogadhatóként.

Na, de ha nem sikerült céllá tenni a pedofíliát, valamire azért még jó lehet, gondolhatták a ballib ideológiai agytrösztökben – és ezt tették a katolikus egyház elleni egyik fő politikai fegyverré. A katolikus egyház kérésére az amerikai John Jay Büntetőjogi Főiskola (John Jay College of Criminal Justice) egy nagy, országos felmérést készített erről a témáról az USA-ban, és a Jelentésében (John Jay Report) közzétették az eredményt: a katolikus papok között a huszadik század második felében nem volt nagyobb a pedofilok aránya, mint a lakosság átlagában (1%). Más kutatások szerint ennél magasabb a pedofilok aránya például a pedagógusok között általában. És van egy társadalmi csoport, ahol különösen magas a gyermekek szexuális molesztálásának az aránya: a homoszexuálisok.

Álljunk meg itt egy pillanatra! Mi bizonyítja utóbbi állítást? Például az, hogy egy kutatásban (Goode, 1980) 150 nagykorú homoszexuális férfi 69%-ának volt már 21 éves kora óta kiskorú szexuális partnere, 45%-uknak legalább 6 ilyen partnere. A fiúgyermeket molesztálók 86%-a homoszexuális vagy biszexuális beállítottságúnak vallotta magát egy másik vizsgálatban (Erickson, 1988). Maguk a homoszexuálisok pedig gyakran éppen ilyen molesztálás hatására válhatnak azzá – ugyanis megkérdezett homoszexuális férfiak 37%-a állította, hogy gyermek- vagy serdülőkorában szexuális visszaélés áldozata volt és ezek 94%-a férfi elkövető részéről (Doll, 1992).

Tehát a tény az, hogy a katolikus papok között nem jellemző a pedofília, a homoszexuálisok között jellemző. De a szokásos balliberális kommunikációban (napi hírek a képernyőn) a homoszexuálisok a „jók” és a katolikus papok a „rosszak”. Így kell ennek lennie, ha az ember a szexuális szabadosság híveként kifacsarja a tényeket, és a rágalmazást politikai fegyverként használja az igazságot kimondani merők ellen.

Így aztán egymást érték az utóbbi évtizedekben a hatalmas publicitást kapó perek katolikus papok és püspökök ellen ilyen ügyekben. Lehet, hogy ezen esetek egy része rágalmazás volt – és az adott papot vagy püspököt ártatlanul hurcolták meg és ítélték el –, hiszen míg korábban éppen az esetleges rágalmazás pap áldozatait védte a szemlélet, újabban a papokkal szemben a „mindenki gyanús, aki él” felfogása vált jellemzővé, és az „ártatlanság vélelme” egyszerűen eltűnt a médiából, ha „papi pedofília” témájáról van szó. De félő, hogy nemcsak a médiából tűnt el ez a fogalom, hanem az igazságszolgáltatás is időnként inkább az igazságtalanság szolgálatába állhatott… Ezt mutatja az ausztrál George Pell bíboros ártatlanul történt meghurcolása és elítélése.

George Pell az ausztrál püspökök közül elsőként lépett fel a pedofília bűnét elkövető papokkal szembeni szigorúbb egyházi eljárásért és az áldozataik rehabilitációjáért, amikor ő melbourne-i érsek lett, és ilyen esetekről hírek kezdtek megjelenni a médiában (1996-97-ben). Általában is a politikában problémaérzékeny, szókimondó, konfliktusokat és médiavitákat is vállaló, értelmes és bátor személyiség volt – és talán éppen ezért vált különösen gyűlöltté az ausztrál szélsőséges baloldali és ballib újságírók és politikai aktivisták szemében. A homoszexuálisokkal kapcsolatban például kijelentette, hogy nem hasonlíthatók joggal az etnikai kisebbségekhez, hogy a társadalomra és magukra a homoszexuálisokra is káros az általuk folytatott életmód, amit nem kéne bátorítani. Nyilvánosan ellenezte, hogy a homoszexuálisoknak megadja az ausztrál törvényhozás az örökbefogadás lehetőségét. Őt – a mind gyűlöltebb katolikus egyház szókimondó vezetőjeként – egyre vadabb és sűrűbb politikai és médiatámadások érték, főként 2013-tól, és különösen a pedofília ügyében és ürügyével. Egy 2013-as parlamenti bizottsági meghallgatáson már összegyűltek a gyűlölői, akik ott rendre belekiabáltak a beszédébe.

Pell bíborost már 2002-ben megrágalmazta egy (addigra sok ügyben elítélt) bűnöző azzal, hogy valamikor szexuálisan molesztálta őt – bár ezt semmivel nem bizonyította. A bíróság így természetesen föl is mentette a bíborost a vád alól.

2013-ban azzal rágalmazta meg őt egy pedofil papnak egy áldozata, hogy még 1969-ben „hiába kért segítséget tőle” abban az ügyben. Pell az útlevelével tudta igazolni, hogy abban az évben történetesen nem is élt Ausztráliában.

2016-ban Debi Marshall, az ausztrál állami SBS tévé újságírónője rágalmazta meg azzal, hogy 1993-ban megvesztegetési kísérlettel próbálta rávenni egy pedofil papnak, (a már említett) Gerald Ridsdale-nek egy áldozatát, hogy hallgasson. Az ügyben vizsgálódó állami szakértő utóbb nem találta meggyőzőnek ezt a vádat. Debi Marshall cikkében az egyik hamis tanú azt állította, hogy „ekkor elment Pell ballarati plébániájára, hogy figyelmeztesse őt a pedofil papra”. Pell bíboros bebizonyította, hogy ekkor nem is Ballaratban élt.

Gerald Ridsdale pedofil papnak a ’70-es és ’80-as években Ballaratban elkövetett bűnei miatt 2016-ban folytatott vizsgálatokat egy ausztrál kormányzati bizottság (Royal Commission). Ekkor felmerült az igénye, hogy Pell bíborost személyesen meghallgassák ezekben az ügyekben, mert ebben az időszakban ő is a ballarati egyházmegye papja volt (és a helyi püspök egyik tanácsadója).

Csakhogy Pell bíborost Ferenc pápa felkérte, hogy hozza rendbe, tegye átláthatóbbá a Vatikán pénzügyeit, ezért 2014-18-ban (73-77 éves korában) Rómában, a Vatikánban dolgozott. 2010-től, 69 éves korától szívproblémái miatt pacemakerrel élt. Az orvosa 2016-ban úgy ítélte meg, hogy éppen elég rossz állapotban van a szíve ahhoz, hogy egy ilyen nagy utazás egészségileg kockázatos legyen a számára. Ezért a bizottság megelégedett azzal, hogy videóadásban tegyen tanúságtételt. De nem így a szélsőséges baloldali és ballib politikai aktivisták! Ők követelték, hogy térjen vissza Ausztráliába, majd adománygyűjtéssel finanszírozták pedofília áldozatainak Rómába utazását, hogy találkozzanak a – vádjuk szerint – felelőssel, a bűnbakként beállított Pell bíborossal. Ő kész volt találkozni és beszélgetni velük az akció provokatív volta ellenére. A beszélgetés során többek között azt mondta, hogy ekkoriban az volt az alapelv, amit nemcsak ő, hanem minden pap követett, hogy „ne higgyünk egy ilyen vádnak”, mert a papok túl jó célpontjai lehetnek egy ilyen rágalomnak. Csakhogy ezt a felfogást szélsőségesen és rugalmatlanul naivan alkalmazták, ami ahhoz vezetett, hogy sok valóban jól megalapozott vádat sem hittek el, ezért pedofil papok sokáig szabadon garázdálkodhattak. Ez súlyos hiba volt, amit ő nem kíván védeni.

Ennek a 2016-os, Pell bíboros elleni politikai akciónak nemcsak a valamikori áldozatok utaztatása volt a része, hanem az is, hogy Tim Minchin ausztrál ballib humorista és popzenész költött egy dalt „Gyere haza, Gerorge Pell” címmel, amelyben gyávának és mocsoknak nevezte őt. Föltette ezt a YouTube-ra, ahol 24 órán belül 400 ezren hallgatták meg, és az iTunes népszerűségi listáján az első helyre került Ausztráliában. 2020. tavaszára 3 és fél milliónál járt a YouTube-on Minchin rágalmazó politikai propagandaművének a nézettsége.

2013-ban vizsgálatokat kezdett Ausztrália Victoria tagállamának rendőrsége, a SANO munkacsoport papi pedofília ügyekben, és ami vádat találtak 3 év alatt Pell bíboros ellen, azt 2016-ban nyilvánosságra hozták – pontosabban az ABC állami televíziónak kiszivárogtatták. 2017-ben került Pell bíboros bíróság elé – ugyanis 2017-ben úgy döntött, hogy az egészségi állapota már megengedi az utazást, és kész személyesen jelen léve szembe nézni bármilyen őt érő váddal. Ekkorra már, érthetően, panaszkodott arra, hogy „véget nem érő politikai karaktergyilkosság áldozata” a média részéről. Lehet, hogy a legnagyobb aljasságot Tim Minchin követte el ellene, de például a ballib ABC állami televízió is jócskán kivette a részét az ellene indított politikai lejáratókampányból. Ennek egy újságírónője, Louise Milligan még egy külön könyvet is írt róla ‘Bíboros – George Pell felemelkedése és bukása’ címmel.

A rendőrség által 2013-16-ban összegereblyézett anyagból számos megalapozatlan vád került elő arról, hogy maga George Pell bíboros gyermekeket molesztált, és ezeket a bíróság sorra el is vetette. Azonban maradt egy, amely igen valószínűtlenül hangzik ugyan, de ennek helyt adott és Pell bíboros bűnös vagy ártatlan voltának eldöntését az esküdtszékre bízta. E vád szerint még 1990-ben, melbourne-i segédpüspökként a város katedrálisában (vagyis nyilvános helyen, nem titokban) szexuálisan molesztált volna egy ministránst. Az esküdtszék 2018-ban nem tudott dönteni. Mert egyfelől elég képtelenül hangzik, hogy van egy állítólag pedofil püspök, aki annyira nem ügyel a hírnevére, hogy egy nyilvános helyen, egy templomban, mi több, a katedrálisban szexuálisan molesztál egy gyereket. Ráadásul egyetlen tanú volt a vád oldalán, az állítólagos sértett. Másrészt viszont ott van az uszító közhangulat a „pedofil Pell” ellen –  Minchin dalával, Milligan könyvével, a ballib állami ABC propagandatévé tendenciózusan lejárató műsoraival, sok más hasonló mellett. Szóval tanúk hiányában nem tudtak dönteni, hogy a vádlottnak vagy a vádlónak higgyenek-e, ezért a bíróság összehívott egy második esküdtszéket, amely viszont már Pell bűnös volta mellett döntött. Ezért 2019-ben a bíró hat év börtönre ítélte, és mindjárt be is csukták. Utóbb a másodfokú bíróság három tagjából az egyik szerint „nagyon gyanús, hogy nem volt bűnös”, a másik kettő szerint viszont „ennek teljesen biztosnak kell lennie, csak akkor lehet fölmenteni”. Végül a legfelsőbb bíróság 2020. április 7-edikén, 7 tagjának egyhangú döntése alapján fölmentette a vád alól. Miután több, mint egy évet ült ártatlanul. Pacemakerrel, bottal járva, 78, 79 évesen. Egy kicsit ez volt az ausztrál Mindszenty-per, úgy tűnik.

Hazajött! Hallod, Minchin? Hazajött! Örülsz? Te meg gyere el Magyarországra! Majd igazságot teszünk itt rajtad, jó? Te szereted az igazságot! Ne legyél gyáva mocsok! Gyere ide, Tim Minchin! Megkapod tőlünk, amit megérdemelsz. Szerinted, aki annyira szereted az igazságot, mit érdemelnél ebben az ügyben?

Utóirat

Az ausztrál és amerikai ballib média persze nem nyugodott bele ebbe a – számukra – vereségbe, ahogyan az ausztrál kormányzati apparátus ballib aktivistái sem. Ezért amint híre ment a Legfelsőbb Bíróság felmentő ítéletének, 2020. májusában már gyorsan elő is álltak egy újabb váddal. Eszerint Pell bíboros „tudott arról, hogy a fent említett pedofil pap, Gerald Ridsdale miket művel, mert egy alkalommal – részt vévén a helyi megyéspüspöknek tanácsot adó papok szűkebb körében – azt javasolta, még 1973-ban, hogy Gerald Ridsdale ne vagyen részt olyan katolikus ifjúsági táborban, amely több napos”. Valóban ennyi a tény, ami egy kormányzati bizottsági meghallgatáson elhangzott – ennek a jegyzőkönyvét rántották most elő új propagandafegyverként. Hogy miért mondta ezt akkor papként George Pell? Talán hallott már valamiféle pletykákat arról, hogy Ridsdale „egyesek szerint bizalmaskodik gyerekekkel”, ezért azt gondolhatta, hogy „hátha esetleg van benne valami, ezért a biztonság kedvéért jobb távol tartani őt olyan helyzetektől, amik ilyen szempontból kockázatosak”. Ez eléggé reális feltevés a fentiek alapján. A bizottság szakértői nem állították, hogy bizonyítékuk van arra, hogy George Pell-nek biztos és világos képe vagy bizonyítéka volt Ridsdale bűneiről (tehát hogy kifejezetten „tudott” volna valamilyen világos és jól megalapozott „vádról”), és pozitívnak nevezték, hogy láthatólag már ekkor kezdett felelősen odafigyelni erre a témára. Mindenesetre az erről a CNN honlapján tudósító cikk ballib szerzője, Hillary Whiteman mindezt már úgy fogalmazza át cikke címében, hogy „George Pell évtizedeken át tudott a gyermekek szexuális molesztálásának vádjáról amint egy kormányzati dokumentum megmutatja”, majd a magyar ballib Miklósi Gábor az Indextől ezt úgy kerekíti tovább, hogy „évtizedekig hallgatott a gyerekek zaklatásáról a felmentett ausztrál bíboros”. (Ugyanaz a Miklósi Gábor, aki régebben homoszexualista propagandasátort akart a Sziget Fesztiválra.)

Ez a ti mocskos fantáziátokban van így, Hillary és Gábor. Folytatjátok a bizonyítékok nélküli rágalmazást, mint Minchin kollágátok. Fogaskerekek vagytok egy hazug és gyilkos gépezetben, katonái a társadalom, a család és a kereszténység ellen folytatott politikai világháborúnak.

Források:

Erich Goode – Richard R. Troiden: Correlates and Accompaniments of Promiscuous Sex Among Male Homosexuals.  in: Psychiatry Interpersonal and Biological Processes, 43(1):51-9· March 1980

W.D. Erickson et al.: Behavior Patterns of Child Molesters.  in: Archives of Sexual Behavior 17 (1988): 83.

Lynda S. Doll – Dan Joy – Brad N. Bartholow – Janet S. Harrison – Gail Bolan – Linda E. Saltzman – Patricia M. Moss – John M. Douglas – Wanda Delgado: Self-reported childhood and adolescent sexual abuse among adult homosexual and bisexual men.  in: Child Abuse and Neglect, 1992, 16: 855-864